A legjobb csapatra leletem

A munkahelyi élet sosem könnyű, szokták volt mondani, és hát általában a nagyvállalatok vezérigazgatói sem mindig fenékig tejfel stílusú emberek, ezzel már én is szembesültem többször, mert vállalati asszisztensként pont egy ilyen ember mellett dolgozom, de azért szerethetők és kezelhetők, legalábbis az biztos, hogy csak az tud mellettük dolgozni, aki ezt így gondolja. Én már közel tíz éve ezen a területen dolgozok, és mondtam már számtalanszor, hogy bizony engem már nem lehet meglepni, én láttam már mindent, és mégis mindig rám cáfol az élet.

Legutoljára például a főnököm egy vidéki helyszínen járt, és természetesen vitte a legújabb telefonját is, amit egyszerűen imád. Mindig is tudtam, hogy ő egy ilyen elektronikai kütyüket imádó ember, de eddig a pillanatig még nem láttam ezt ennyire nyilvánvalóan. Egyszerűen beleszeretett ebbe az új telefonba. Vitte mindenhova, mindent ezen válaszolta meg az emaileket, egyszóval azon élte a mindennapi üzleti életét is.

Igen ám, csak a rendezvényen volt egy program, ahol sikerült annyira szerencsétlenül leejteni a telefonját, hogy az pont egy kőre esett, és teljesen széttörte a kijelzőt. Hát mondanom sem kell, hogy azonnali hiszti követte az eseményeket. Magából kikelve hívott fel, hogy ő biztosan nem fog szervíz után kajtatni, és hihetetlen, hogy neki miket kell átélni minden nap. Hát a feladat nehézségét annyiban jellemezném, hogy beírtam a google keresőbe, hogy samsung telefon szervíz budapest, és sikeresen kiválasztottam a világ egyik legjobb és legprofibb csapatát. Nem csak hogy nagyon profin tudtak segíteni, hanem hihetetlen gyorsasággal is dolgoztak, mindemellett nagyon jól is éreztem magam náluk. Innentől biztosan mindig ide fogok jönni, ha bármikor telefon szervízre lesz szükségem. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Gyorsak, precízek, pontosak és hihetetlen jófejek is.