Fontos vagy felesleges feladat?

Ha az ember céget alapít bizony vannak olyan területek, amelyekkel vagy így, vagy úgy, szembe fog találkozni, nem menekülhet előlük. Ilyen például a pénzügy vagy a könyvelés világa, de nyugodt szívvel ide sorolhatjuk már a munkavédelem feladatait is. Jogszabályi keretek között szabályozott ugyanis majdnem minden – legalább egy főt foglalkoztató – vállalkozás számára a munkavédelmi feladatok köre, így pedig semmiképp sem lehet kibújni alóla. Persze nagy kérdés, hogy mondjuk a legnagyobb mumusnak vagy ha úgy tetszik akkor felesleges feladatnak számító munkavédelmi oktatás felesleges, vagy lehet hasznát venni a cég életében? Persze a válasz leginkább az fogja meghatározni, hogy ki milyen tevékenységi körben működik, hiszen nyilván az én építőipari tevékenységemet nem igen lehet összehasonlítani mondjuk egy irodai munkát végző cég életével. Mondjuk ott is előfordulhatnak persze balesetek vagy nem vár események, de azért sokkal nyugodtabbnak mondható az élet.

Én azt szoktam mondani, hogy ha valaki engem megkérdez a munkavédelmi oktatás feladatának fontosságáról, hogy azt gondolom, mindaddig felesleges feladat és nem fontos, amíg baj nem történik. Amikor persze már nehéz helyzettel találja szembe magát az ember rögtön máshogy gondolkodik, hiszen a munkavédelmi oktatási feladatok minőségi ellátása biztosítja, hogy az emberek tudják, hogy hirtelen baleset során mit kell tenniük, hogyan tudnak a leggyorsabb és legszakszerűbb módon segítséget nyújtani a kollégának vagy épp aki bajba került, így pedig akár életet is menthet, de az biztos, hogy a sérüléseket és a károkat a minimálisra csökkenti. Én éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek erre a területre, pontosabban inkább azt mondanám, hogy olyan szolgáltatót kerestem, aki megfelelő minőségben meg tudja valósítani a vállalkozásom számára nem csak a munkavédelmi rendszer, hanem bizony a munkavédelmi oktatás feladatait is.

Az activesafety csapata teljes mértékben kézben tartja ezt a területet, és azt kell mondjam, hogy még a kollégák sem mint mumusra tekintenek erre a kötelező vállalati elemre, hanem rengetegszer elmondják, hogy olyan tippeket és olyan megoldásokat tanultak meg, amelyekre nem is gondoltak volna. Így pedig számukra is érdekessé és hasznossá válik ez a terület és ez a kötelező elem is. Én tehát azt gondolom, hogy a legjobban akkor jár a vállalkozó, hogy ha élete végéig felesleges feladat marad a munkavédelmi rendszer és maga az oktatás is egyben.