Ilyenről még én sem hallottam

Nem tudom, hogy ki hogy áll azzal a kérdéskörrel, hogy hova teszi a régi telefonjait, hogy ha nem használt kereskedésen keresztül veszi az újat, ami valljuk meg őszintén, egyrészt nem igazán tűnt nekem eddig kész életbiztosításnak vagy megbízható dolognak, másrészt pedig jóval drágább is sokszor, mint más forrásokból telefont vásárolni, ezért el is vetettem ezt a lehetőséget. A régi telefonjaim így viszont mind megmaradtak, hiszen nekem nem volt elég időm és energiám hirdetgetni ezeket a készülékeket, és azt sem tudtam megtenni, hogy odaadom a családtagjaim valamelyikének, hiszen mindenkinek szeretett készüléke van, senki sem szeretné lecserélni, így aztán betettem őket a fiók mélyére, hogy majd egyszer biztosan jók lesznek még valamire, de tény, hogy azóta egyszer sem vettem őket elő, csak ha kerestem valamit, vagy ha rendet raktam, pakoltam.

A legutolsó ilyen alkalommal pedig a párom is jelen volt, aki azonnal megkérdezte, hogy miért nem viszem be ezeket a régebbi telefonokat az almabazar.hu csapatához, hiszen ők használt iphone felvásárlás keretén belül bevennék őket, és még jó pénzt is kapnék értük, nem beszélve arról, hogy legalább nem a fiók mélyén állnának, hanem valakinek örömet okoznának. Mondtam neki, hogy azt sem tudom, egyáltalán jól működnek-e még ezek a készülékek, hiszen már nagyon régen nem használtam őket, és a válaszán én lepődtem meg a lejgobban, hiszen azt mondta, hogy nem gond, mert mindenképp átvizsgálják a készülékeket mielőtt értékesítik őket, hiszen profi szerviz hálózat áll mögöttük, és ha szükséges fel is újítják azokat értékesítés előtt.

Így történt, hogy a régebbi telefonjaim mind új gazdára találtak azóta, és hogy innentől fogva csak őket fogom felkeresni ha új telefont szeretnék, hiszen nagyon korrektek és iszonyat jó árakon dolgoznak mind a használt, mind az új telefonok tekintetében. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.