Megmentőim!

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy megalapítom a saját kis cégemet, party és rendezvény étkeztetés feladatával, ugyanis iszonyatosan finom hidegtálakat, süteményeket és salátákat tudok készíteni, és talán ami még ettől is sokkal fontosabb, kényelmesen fogyasztható formában, gusztusos megjelenéssel tudom őket tálalni. Azt gondolom, hogy nagyon sok hasonló tevékenységet végző cég ott rontja el, hogy a svédasztal-szerűen tálalt ételeket fogyaszthatatlan formában kínálja. Beszélgetés és party közben az ember nem tudja kényelmesen fogyasztani, és ez hátrány a válogatáskor. A rendezvény szervezőknek nagyon fontos ma már a gusztusos kivitel és a megfelelő kényelemben történő fogyaszthatóság, és ezért hajlandóak áldozni is. Én pedig ezt használom ki.

Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy engem válasszanak, ezt valahogyan a weboldalamon is meg kell tudnom mutatni. Elég sokáig tartott, amíg találtam egy olyan profi csapatot, akik az ételfotózás mestereiként meg tudják ezt jeleníteni képeken is, de bátran mondhatom, hogy mára megtaláltam a legjobbakat a Fotoda csapatának személyében. Ezek a profi fotós szakemberek nem csak nagyon segítőkészen és rugalmasan álltak hozzá a munkához, hanem egészen egyszerűen tökéletes végeredményt nyújtottak számomra. A képek nem csak szépek, az ételek pedig gusztusosak a képeken, hanem részletgazdagok, és ami talán nekem még fontosabb, hogy élethűek.

Manapság már ugyanis a becsapás nem működik ebben a szakmában. Ha egy kicsi manipulációt is sejtenek a képeken biztosan nem fogják választani a termékeimet és a szolgáltatásaimat. A Fotoda képeinek segítségével mára már nincs kérdés a választás terén. Rengeteg megrendelésem van és hála a jó égnek rengeteg elégedett ügyfelem is. Lassacskán már bővítenem kell a csapatot. Egyszóval tökéletes eredményt kaptam és csak ajánlani tudom a FotodaStudio.hu csapatát bárki számára aki tökéletes eredményeket szeretne.