Az ember életének vannak meghatározó részei, amire tulajdonképpen mindig emlékezni fog, legyen az egy-egy munkahely vagy netán nyaralás, egy közösségbe való tartozás vagy bármilyen más kardinális dolog. Ezeknek az eseményeknek a nyomai, ha úgy tetszik tanulságai örök életünkre elkísérnek minket, és különösen jó érzés, hogy arra valamilyen emléktárgy emlékeztet is bennünket. Számomra például örök élmény marad mindig is az iskolai kosár csapattal való játékunk a megyei döntőn, aminek az érme – bár azóta már több száz másikat szereztem – ott lóg a szekrényemen és mindig mosolyt csal az arcomra hogy ha elmegyek mellette. De ugyanezt mondhatom a legutóbbi munkahelyi kiküldetésemre is, aminek eredményeképp egy hazai város kis közösségébe tartozhattam fél éven át, rengeteg nevetéssel és sok tanulsággal egyaránt, amire mindig emlékeztetni fog egy gyönyörű vászonkép, amit az utolsó napomon kaptam ajándékba ettől a kis csapattól.
Ez a levendula vászonkép azóta is ott lóg a nappalim falán, és mindig emlékeztet arra, hogy ha valami nehéz és kihívásokkal teli dolgot állít elém az élet, akkor ne futamodjak meg, hanem bátran vessem bele magamat a munkába, hiszen ez a kiküldetés is iszonyatosan sok áldozatot kívánt tőlem és nem kevés stresszel indultam neki, mégis egy hatalmas élményként tekintek vissza rá, annak minden nehézségével és kemény feladatával együtt. Ez a kép mindig emlékeztetni fog arra, hogy amikor az ember azt gondolja élete legrosszabb fél éve következik, a valóság rácáfolhat mindenre, és el tudja hozni számára élete egyik legjobb fél évét is. Nem szabad tehát előre vetítenünk a rossz vagy negatív dolgokat, mindig nyitottnak kell lennünk. Ez a kis vászonkép nem csak gyönyörű, hanem számomra egy hatalmas jelkép is. Megmutatja az egyik legnagyobb tanulságot az életemben, hogy nyitottnak kell lenni mindig mindenre.