Én igazság szerint emberekkel foglalkozom, mert a szakmám is olyan, de egyébként is nagyon szeretem figyelni őket. Mit hogy csinálnak, mire hogy reagálnak, mikor borulnak ki és mikor tudnak nyugodtan és higgadtan reagálni egy-egy helyzetre vagy problémára. Tehát igazság szerint ha jól belegondolok valamilyen pszichológusnak vagy viselkedéskutatónak kellett volna lennem, mondjuk kozmetikusként kicsit mindkettő lettem is.
Egyre inkább azt veszem észre, hogy ez emberek a telefonjukkal szimbiózisban élnek. Na nem csak a fiatal korosztályról beszélek, mert náluk talán természetes, hisz ebbe nőnek bele. Mindig elérhetőnek és online kell lenni, ez számukra kész tény és nem kérdés. Az idősebb korosztály is belecsúszik azonban ebbe a körbe. Folyamatosan nyomkodják a telefonjukat, és ha egy napra mondjuk otthon hagyják véletlen, teljesen analfabéták lesznek nélküle. Olyannyira, hogy a legtöbb esetben haza is mennek érte. Nem tudnak nélküle sem tájékozódni, sem kommunikálni, sem szervezni, de számos esetben még a munkahelyükön a munkahelyi feladataikat ellátni sem.
De mi történik akkor, ha valami baleset éri a telefont és nem tudják használni? Kétségbeesés. Komolyan mondom, akkora pánik uralkodik el rajtuk, mintha a világ vége jött volna el. Én magam nem vagyok ennyire telefonfüggő, és sokáig nem is értettem ezt a reakciót, amíg valamelyik nap nekem is össze nem tört a kijelzőm. Teljesen más színben láttam már ezt a kérdést.
Mindent elkövettem, hogy a lehető legjobban és leggyorsabban dolgozó csapatot megtaláljam, akik segítenek gyorsan orvosolni a problémát, mert bizony az összes vendégem elérhetősége és beosztása benne volt. Persze meg is kaptam az egyik ismerősömtől a https://iszereles.hu/ csapat elérhetőségét, amit azóta is nagy kincsként a határidőnaplóban őrzök, ha megint szükség lenne rá nekem vagy bárki másnak. Tényleg igaz, hogy a mai világban a telefonunk nélkül félkarú óriások vagyunk. Hogy ez mennyire jó már egy másik kérdéskör tárgya.